készletnyilvántartó program modul

Segítségét kérem, hogyan tudom lekérdezni a készlet értéket forintosítva, összesen adott időszakra.

Készletértékre vonatkozó lekérdezést a programban a mindenkori aktuális állapotra lehet indítani. Visszamenőleges, azaz folyamatos értékrögzítés nem készül a készletről, így időszaki szűrésre nincs lehetőség a felületen. A készletérték a Lekérdezések / Készletérték lekérdezés menüpontban érhető el. A lenti képen látható kép is mutatja táblázat tételértéket megadó oszlopai celláiban olvasható értékek összegeként olvasható le a készletérték. Megadásra kerül a készletérték átlagos beszerzési egységárból vagy eladási árból számítva is. Ezen értékek HUF-ban jelennek meg, tekintet nélkül a beszerzés vagy az értékesítés devizanemére.

Ha szükséges az időszaki visszatekintés, ezt a jövőre vonatkozóan úgy lehet kivitelezni, hogy rendszeresen lehívjuk a fenti táblázatot, majd azt elmentjük a közvetelnül a táblázat alatt látható mentés ikonon.

Gyártási utasítások készrejelentése

A felület listázza a gyártási utasításra küldött gyártási tételeket. A Megszakítás gombon jelezhetjük, hogy a kiválasztott tétel gyártási folyamata elakadt, illetve a Legyártva gombon készre jelenthetjük a tételt.

A gyártási folyamat dokumentálása ezzel még nem zárul le:

  • A Bizonylatok / Bizonylat műveletek almenüben listázott megrendelés típusú dokumentum listából kiválasztjuk, majd a Teljesítés gombon következő bizonylattípusba fordíthatjuk a legyártott megrendelést, például azt szállítólevéllé, díjbekérővé vagy számlává konvertáljuk. Ekkor vonja le a program a gyártás során beépített alapanyagokat a készletről, mely a Raktár / Készlet adatok menüben nyomonkövethető.
  • Amikor a Raktár / Aktív foglalások kezelése, illetve a Rendelésre váró tételek almenükben töröljük a foglalásokat vagy a rendeléseket, a készlet adatokban kijelzett foglalások is törlésre kerülnek.

Alapanyag igény gyártási tételenként

Alapanyag igény áttekintése

Vevői rendelések teljesítése menü Teljesít gombja felület kitöltése után a Gyártás / Aktuális alapanyag igény felületek szolgáltatnak információt az alapanyagok készleten való elérhetőségéről, a szükséges, a rendelkezésre álló, illetve a beszerzendő mennyiségről, a beszerzési értékéről. Az Alapanyag igény gyártási tételenként felület részletesen, megrendelési tételhez köthető gyártási egységre bontva adja a tájékoztatást. Az Alapanyag igény összesítve alapanyagonkénti összesítésben mutatja, adott alapanyagból mennyire van szükség, és az rendelkezésre áll-e vagy sem, milyen beszerzési érték tételt jelent.

Alapanyagok készletről lefoglalása, vagy megrendelése

A lista Nyomtat / Néz gombon nyomtatható és átadható a munkatársaknak további kezelésre:

  • raktárról a munkatársak leemelik a készleten levő beépülő tételeket és jelzik a foglalt státuszt és/vagy
  • a beszerzés megrendeli a hiányzó tételeket.

A Raktár / Készletadatok felületen láthatók az alapanyagok és készleten levő mennyiségük. Az alapanyagigény lista alapján a felület Foglal / Rendel gombján foglalhatjuk le a készleten levő mennyiséget a megrendelő számára, illetve vihetjük fel a hiányzó beépülő tételeket rendelésre. A két felület (az alapanyag igény és a készlet adatok) egyenlőre nem kapcsolódik egymáshoz, azaz nem tudjuk behúzni a tételeket, ezeket egyesével be kell gépelnünk. Ezzel a Raktár / Rendelésre feladott tételek illetve a Raktár / Aktív foglalások kezelése menü benépesül.

A hiányzó alapanyagok bevételezése

A beszállítótól megrendelt beépülő tételeket a Raktár / Bevételezés és kiadás menüben bevételezzük. A felületen beszállító adatai felvitele, célraktár kiválasztása után felvesszük az Új tétel gombon a beépülő tételeket. Ezen ablak figyelmeztet arra, hogy a bevételezett tételre igény van, mint beépülő tétel alapanyagra. A Foglalásba fülön akár dedikálhatjuk is a megrendelő vevő számára a mennyiségeket.

Gyártáshoz alapanyag foglalása, rendelése

Gyártáshoz alapanyag bevételezése

A számlán szereplő tételmennyiségeket a program nem vonta le a készletből. Utána lehet-e nézni történt-e már ilyen máskor is, illetve hogy lehet rendbetenni a problémát?

A Bizonylatok / Bizonylatműveletek felület tételes megjelenítés szűréssel feltünteti a Forrás raktár elnevezése oszlopban azt, hogy melyik raktárról lett kiadva a tétel. Ha ez a cella üres, az azt jelenti, hogy nem lett készletről lemozgatva a tétel bizonylatoláskor. Bizonylatból teljesítéskor és egyéb bizonylatból bizonylatra művelet esetén csak az egyik bizonylatnál jelzi a levonást a program, azaz például szállítólevél írásakor a Forrás raktár elnevezése cella kitöltött lesz, viszont ennek számlává teljesítésekor a Forrás raktár elnevezése cella nem tartalmaz majd adatot.

A program különböző bizonylatszerkesztési felületein a szituációnak logikailag megfelelő beállítást ajánlja fel a program, például szállítóból számlává teljesítéskor nem von le készletről vagy rákérdez a felhasználótól például érvénytelenítés esetén. Ezen alapértelmezések felülírhatók illetve bizonylat véglegesítése előtt tételenként módosíthatók. A hiba feltehetően felhasználói figyelmetlenségből adódott.

A készletadatok megfelelősége a forrás raktár elnevezése adatból, adott tételek Raktár / Készlet adatok / Történet felületen, illetve manuális felméréssel ellenőrizhető. Az esetleges eltérést a Raktár / Leltárkorrekció felrögzítése menüben lehet javítani.

Érdemes áttekinteni a készletről levonás alapfeltételeit is a következő menükben:

  • adott termék szolgáltatásként van jelölve a Törzsadatok / Tételek és szolgáltatások nyilvántartásban, ezért készlete nem vezetett
  • nincs engedélye adott felhasználónak raktárra a Törzsadatok / Raktárak engedélyei vagy a Raktár menühöz hozzáférése nem lett beállítva a Törzsadatok / Engedélyek menüben
  • raktár alap paraméterek igénylik a módosítást a Fájl / Beállítások / Raktár fülön.

Hogyan importálható az aktuális készlet XLS vagy egyéb fájlból?

A ProgramTECH MOST ügyviteli szoftver rendelkezik Készletnyilvántartó Program Modul-al amely képes a készletek mennyiségi adatait vezetni.

A készlet mennyiségi adatainak nyitókészlet feltöltésekor és leltározáskor lehet szükség.

A készlet importálása külső állományból a Raktár / Leltár korrekció felrögzítése menüpont alatt lehetséges az Import gombra kattintva. Az import feltétele, hogy a törzsben már létre legyen hozva a készletre veendő termék.

Nyitó készlet esetében a korrekciós mennyiség értelemszerűen a nyitó készlet lesz. Ugyanakkor ha már van készlet adat az adott tételből, akkor a korrekciós mennyiség az adott készletet korrigálja. Pozitív érték esetében a készlet mennyisége növekszik, negatív érték esetében csökken. Abban az esetben ha a készlet már tartalmaz mennyiségeket és az importálandó állományban nincs lehetőségünk korrekciós mennyiség átadására, akkor a készletet a Törzsadatok / Raktárak / Ürítés menüpont alatt nullára kell állítani. Ez utóbbi esetben viszont nem áll rendelkezésünkre információ az eltérésről a valóságos és a leltározott mennyiségek között..

A beimportált állomány alapján raktár bizonylat is létrejön, amely a Raktár / Raktár bizonylatok menüpont alatt lekérhető.